Imádom, amikor egy étel így néz ki. Tiszta, egyszerű. Pont ezért vicces, hogy a képen látható falat tulajdonképpen egy igen bonyolult és időigényes procedúra végeredménye.

Kezdjük a csírával. 

Sosem csíráztattam még és igazából most sem tudom, hogy honnan jött az ötlet. Eredetileg csak őrölni való búzát kerestem, hogy kipróbáljam a csinos kis kézimalmot, amit pár éve egy ismerősömtől kaptam ajándékba. A vidéki konyhaszekrény tetején állt évekig bedobozolva, de idén nyáron lekéredzkedett. Gondoltam hamár, akkor bioboltban veszem a búzát és ott találtam a rettentő randa csíráztató dobozt is.

A képen látható csíra 3-4 napos retek csíra. Csípős és friss, roppanós. Elolvastam itt is, ott is, és egybehangzó a vélemény, hogy rettentő sok hasznos vitamin és ásvány található benne. Ráadásul finom. Egyszerű felnevelni, naponta kétszer érdemes átmosni friss vízzel, aztán csak áll a konyhapulton és növekszik magától. Engem szórakoztat napról napra látni, hogy mennyit nőtt és könnyű rászokni is, mert az íze isteni.

A vajat nem én csináltam. Nem mintha nem fordult volna már elő velem, hogy túlvertem a habnak szánt tejszínt, de most egyszerű házi vaj volt otthon, valaki másnak a házából.

És a kenyér... Na, az egészen elképesztő! Gyakran szoktam kenyeret sütni. Nem vacakolok vele: fél kiló liszt, egy szárított élesztő, maroknyi ső és kb. 3,5 dl langyos víz. Néha teszek bele oliva olajat, néha hagyom kelni egy éjszakán át, néha bagett formára alakítom. Van, hogy kézzel gyúrom, máskor géppel. Pár percig, vagy hosszasan, amilyen kedvem van. Úgyis mindig másmilyen lesz, elég a lisztet, vagy akár a vizet lecserélni vagy csak pár fokkal feljebb illetve lejjebb állítani a sütőt. Az sem mindegy, hogy milyen tepsin vagy formában süti ki az ember. Na de ez a kenyér teljesen más. 

Egy barátomtól kaptam nyáron egy Lékué kenyér formát. (Igen, kapok ezt azt, mert aztán jönnek és megeszik amit készítek.) Egy szilikon tál, amiben kimérni, keverni, dagasztani, keleszteni és megsütni is lehet a kenyeret. Szuper! Aki csak azért nem süt otthon kenyeret, mert macerásnak találja, annak szívből ajánlom. 

Szóval ebbe a szilikon tálba tettem a frissen őrölt búzát. A malomkövek távolsága állítható és így az örlemény finomsága is. A legjobb az, amikor a szemek egy része darabos marad, de közben keletkezik liszt is. Tökmagot, lenmagot, mákot, szezámot tettem hozzá, szinte csak mag volt az egész. A többi ugyanaz: élesztő, só, langyos víz. Vízből most kicsit többet használtam, azt gondoltam, hogy a magok megszívják magukat, nem csak a liszt veszi fel a vizet. Ja, és a liszt ezúttal nem fél kiló volt csak olyan 20-30 deka körül lehetett. Mikor összekevertem, nyomokban sem hasonlított a jól ismert, dagasztott kenyértésztához. Inkább olyan volt az állaga, mint amikor a tengerparton kiönti a gyerek a vödréből a vizes, kavicsos homokot. Tartása sem volt. elterült a tálban, amennyire tudott. De a linkelt képeken látszik, hogy ezt a szilikon formát össze lehet csukni és ezzel valamennyire meg lehet formálmi még az ilyen lehetetlen alapanyagokat is.

Néztem gyanakodva, hogy mi sülhet ki ebből és hagytam állni. Az sem baj, ha egész éjszaka áll. Aztán be a sütőbe 200 fokra és nagyjából 40 percig sül. Érdemes közben megkopogtatni, ha bizonytalan az ember, hogy átsült-e. Itt is igaz, hogy a megsült kenyér kopogtatásra kongó hanggal válaszol. Ha a közepe puhának tűnik, én ki szoktam venni a formából és a rácson csupaszon sütöm még 5-10 percig. 

Ha bármi is szól ellene, az csupán az, hogy nehéz abbahagyni. De ha sikerül, akkor még napok múlva is friss, élvezhető.

(A chia mag is mehet, de azzal óvatosan, mert annyi folyadékot köt meg, hogy az egész kenyér szokatlanul nedves lesz. Bár, ha van ideje állni, akkor azzal is isteni.)