la bella dieta után szabadon

la bella dieta után szabadon

segítsüti és a mandulás kuglóf

2016. szeptember 12. - monsterrider

41257_425859331315_3991704_n.jpgMár egy másik posztban is megírtam, de elmondom még egyszer: Nagyon vártam már, hogy részt vehessek a Segítsüti akciójában! 

Amikor először találkoztam velük az interneten, vásárlóként tudtam csak kapcsolódni, de már akkor is hálás voltam nekik, hogy olyan kezdeményezésbe fogtak, ami ennyi ember szándékát, érdekét és természetes igényét veszi figyelembe. A 2016-os őszi aukció kedvezményezettje pedig külön kedves a szívemnek, mivel nem csak szülőt, de gyereket, sőt ma már fiatal felnőttet is ismerek, aki nem lenne ma velünk (vagy nem lenne szülő), ha nincs a Peter Cerny Alapítvány.

Egy szó, mint száz: köszönöm, hogy részese lehetek ennek a történetnek.

A sütemény:

Hetek óta, újra meg újra azon kaptam magam, hogy töröm a fejem, hogy mit is süthetnék. Olyasmit szerettem volna, amit szívesen adok és, amit valaki más szívesen tenne az asztalára. Azt vettem észre, hogy egyre inkább a klasszikusok felé hajlok és végül a kuglóf lett a befutó.kuglof.jpg

Persze nem bírtam ki, hogy egyszerűen egy receptet kövessek, így egy kicsit módosítottam rajta.

A tésztába őrölt mandula került, amitől az egyébként foszlós, kalácsszerű sütemény testesebb lett. Innen már nem volt visszaút, durvára reszelt marcipánt is tettem bele, ami apró szigeteket képez és elszórakoztat a mandula darabok társaságában.

A végeredmény egy vajasan omlós, nem túl édes, szépséges kuglóf lett, ami a mandula és a marcipán tompa ízeivel játszik. Kevés sütemény van, aminek annyira jól állna a sárgabarack lekvár, mint ez. A nyertesnek adok is hozzá egy üveggel, amit kedves barátom ajánlott fel édesanyja kamrájából.

(Pár napig nyugodtan eláll, ami fontos szempont, mert sem mérete, sem tartalma nem teszi lehetővé, hogy egyszerre mind elfogyasszuk, hacsak nem óriási a társaság.

A személyes átadás Budapesten egyszerű, minden más egyeztetést igényel, de nem lehetetlen. A postázással csak végső esetben kísérleteznék,

Aki inkább citromosan szeretné a marcipános helyett, az szóljon. A mandula és a citrom nagyon jó barátok.)

Hajrá Segítsüti! Hajrá Peter Cerny Alapítvány!




A bejegyzés trackback címe:

https://labella.blog.hu/api/trackback/id/tr6611694401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása